Karácsonyt gyanúsítottként hallgatják ki, a Pride szervezői közül azonban még senki nem kapott hatósági értesítést
A Budapest Pride kiáll a főpolgármester mellett.
A Budapest Pride kiáll a főpolgármester mellett.
A Tisza Párt elnöke szerint a hatóságok foglalkozhatnának akár a Magyar Nemzeti Bank kirablásával is, és őrizetbe vehetnék az elkövetőket.
A Szivárvány Misszió Alapítványt – mint a rendezvény másik szervezőjét – eddig semmilyen formában nem keresték a hatóságok.
„A teljesen kamu Városháza-ügyben olyan hangosan harsogott a Fidesz, most hova lett a nagy buzgóság? Mi lesz a következő? Az Országházban is nyílik majd skybar?” – írta ki Facebook-oldalára a főpolgármester, miután kiderült, a kormány számtalan ikonikus ingatlanon túladna.
Folytatódik a Gellért-hegyi Szabadság-szobor megkeresztelésével kapcsolatos vita.
A hétvégén zárva marad az Óbudai-sziget, mert még nem végeztek a balesetveszély elhárításával.
Strasbourgba utazott kedden Karácsony Gergely, aki találkozott az Európai Bizottság elnökével, a költségvetésért felelős uniós biztossal és saját pártcsaládja, a Zöldek képviselőivel, utóbbiakkal közös sajtótájékoztatót tartott szerdán.
A Zöldek frakcióülésén hatalmas ováció fogadta a Budapest Pride mellett kiálló főpolgármestert.
Korábban a Telex arról írt, hogy hiába érkeznek új villamosok, megfelelő infrastruktúra hiányában nem tudja azokat használni a főváros, fejlesztésre viszont nincs pénz.
Több fejlesztésre is szükség lenne, hogy a fordulatos politikai csatározások után érkező új villamosok valóban használhatók legyenek.
A főpolgármester szerint a városok a jogállamiság szigeteivé váltak.
A főpolgármester másra mutogatás miatt csótányirtást javasol a Péterfy-kórháznak.
A Mi Hazánk alelnöke szerint a helyzet egyértelmű, mert jogerősen betiltott gyűlés volt a Pride.
2025. június 28-án történelmet írt Budapest. A rendszerváltás óta, sőt alighanem a magyar történelemben soha nem látott ekkora tömegdemonstrációt Magyarország. A Budapesti Büszkeség tüntetése új fejezetet nyitott a demokratikus ellenállás történetében – és új lehetőségeket a NER eltakarítására.
Nem csak a Pride-felvonulás előtt volt erősen kusza a jogi helyzet, a demonstráció után is egymást érik a kérdések. Ha az utolsó pillanatig bírsággal riogatták a résztvevőket, akkor mi, miért és kinek az utasítására változott a menet napjára? Milyen precedenst teremthet az, hogy a rendőrség egy szerinte betiltott felvonulást biztosított? Számíthat-e eljárásra, büntetésre Karácsony Gergely főpolgármester, akit maga az igazságügyi miniszter fenyegetett börtönnel? Az Ügyvédkör elnökét és egy volt belügyminisztert kérdeztünk.
A július 1-i határidő előtti utolsó pillanatban, a hétfői rendkívüli közgyűlésen dőlt el, hogy a fővárosi képviselők kiigazították a már korábban, konszenzussal elfogadott 2025-ös költségvetést, így van újra érvényes büdzséje a fővárosnak – év végéig. Ha nem így lett volna, durva korlátozásokkal és pénzügyi nehézségekkel járó állapotra kellett volna készülni.
A főpolgármester szerint van élet a rendszeren kívül, ami szebb is és szabadabb is.
Mindenkinek szíve-joga kimenni az utcára és megmondani, hogy nekem is van véleményem – mondta riporterünknek a szombati Pride-on egy Mi Hazánk-szimpatizáns, aki nem ellentüntetőként, hanem a menettel együtt haladva demonstrált. Mit üzennek egymásnak és a hatalomnak a résztvevők? Kacskovics Mihály Béla és Martini Noémi videója a Büszkeség napi felvonulásról.
Heteken keresztül azt sejtette a kormány, hogy fizikailag is megakadályozzák majd a Pride-ot, de a rendőrök végül a Mi Hazánk ellentüntetőit kerítették el.
A rendszerváltás idejének hangulatát lehetett érezni abban a tömegben, ahol a legtöbben legfeljebb gyerekek voltak akkoriban. A rendőrök a korábbi fenyegetések ellenére szakszerűen tették a dolgukat, Karácsony Gergely tekintélyt szerzett, Magyar Péternek sikerült elkerülnie a fideszes kelepcét – csak egyetlen vesztese van a szombati napnak.